Óvodaérettség

Óvodaérettség

A gyerekek nagy többsége 3 éves kora után óvodába kerül. A jelenlegi törvényi szabályozás szerint csak betöltött 3 éves kortól lehet felvenni egy gyereket az óvodába. Egy 3 éves korban lévő  gyerek már igényli a társaságot, rendszeres találkozást másokkal, aktív játékot, és nyitott az újdonságokra, az új ismeretekre. Sokan viszont nem tudják, hogy mikortól tekintünk egy gyerekre úgy, hogy érett az óvodai életre.

• Kommunikáció: Jó, ha a gyerek ki tudja fejezni magát érthetően! Az óvónőkkel, dadusokkal és csoporttársakkal mindenképp kommunikálnia kell napközben. Ha beszédkészsége fejletlen, önmagát nem tudja kellően kifejezni, akkor az alapvető szükségletei iránti igényét sem tudja közvetíteni mások felé. Mindenképpen sokat kell gyerekeinkkel beszélgetni otthon is. Kérdezni, majd türelmesen kivárni a választ. Sokat segít a beszéd fejlődésében, a mindennapi mesélés, mese hallgatás. Véleményem szerint ebben a korban nem való még nekik a tv, a film és a különböző multimédiás eszközök használata, nézése. Az élőszóban előadott rövid történetek, állatmesék, a beszélgetés azok, melyekkel fejleszteni lehet őket a kommunikációban és a szókincsük is bővül a hallott szövegek alapján, ismereteik gazdagodnak. 


• Szobatisztaság: Nappalra legyen magabiztosan szobatiszta az óvodába jövő gyerek! A legtöbb óvodában az óvodapedagógus vagy a dajka nem tudja a pelenka cseréjét felvállalni, hiszen lehetőség, hely és idő sincsen erre napközben. Előfordul ugyan az új helyzet kapcsán egy-egy baleset, vagy egy-egy stresszel teli napon még előfordul, hogy későn ér ki a WC-re a kicsi, illetve belefeledkezik a játékba. Ha adódik egy kis baleset, természetesen áttöröljük nedves törlővel, átöltöztetjük a gyerekeket. Ez egy természetes dolog ilyenkor. 


• Önállóság: Nagyon fontos az önállóság az óvodában! Elvárható már 3 éves korra, hogy a gyerek bizonyos dolgokban önálló legyen. Ilyen például az öltözködés terén alapmozdulatokat már próbáljon, próbálgasson egyedül, például tépőzáras cipőt levenni, fölvenni, vagy a nadrágba belebújni. Jó, ha tud egyedül étkezni, a kanalat magabiztosan használni. Minden gyereket nem tudnak egyesével megetetni a pedagógusok, dadusok, azonban természetesen mindenkinek segítenek az étkezések alatt. 


• Lelki oldal: Lelkileg is fel kell készíteni az elválásra! El kell fogadnia az anya távollétét, biztosnak kell lennie abban, hogy ez az állapot ideiglenes, és érte fognak jönni az óvodába. Tolerálnia kell, hogy édesanyja helyett más felnőtt vigyáz rá, és meg kell tanulnia bizalommal lenni felé. Azt szokták mondani, hogy nincs beszokás sírás nélkül, de ez az állapot jó ha rövid idő alatt véget ér. Ugyanez a felkészülés a szülőre is vonatkozik. Ha a szülő nem tudja elengedni gyerekét, azt a gyerek érzi, és bizonytalanná teszi, emiatt hosszabb ideig tart a beszokás! A testbeszédet éppen olyan jól értik a gyerekek, mint a kimondott szót! Sőt, ebben az életkorban a gyerekek a mozdulatainkra figyelnek inkább és rögtön átveszik az anya érzéseit, esetleges pánikolását. 


• Az óvodai beilleszkedést segítő segédeszközökről:

Cumi: Sok gyereknek fontos, megnyugtató eszköz. 
De! Amennyiben szükséges az óvodában is a cumi, lehetőség szerint szorítkozzanak a reggeli elválás könnyítésére. Illetve ha szükséges, akkor alváshoz még megengedhető egy kiscsoportos gyereknek. 

Miért nem szeretik a pedagógusok, hogy egész napra a gyerek szájában van? 
- Higiéniai okokból nem biztosított a tiszta cumi megléte. 
- A cumi a gyereket gátolja a kommunikáció alakításában, roncsolja a fogak állását, beszédhibák alakulhatnak ki, stb.

A hosszú nyár folyamán erre is sort lehet keríteni, hogy leszokjon gyerekünk a cumiról. Egyszerűbb lesz számára is az óvodai lét. 
 
Alvóka:  A legtöbb gyereknek van valami kis játéka, amihez ragaszkodik, mindenhová magával viszi, de legfőképp alszik vele. Ezeket az alvókákat általában be is viszik a gyerekek az óvodába. Természetesen, ha van megszokott plüss, rongyi, azokat a legtöbb óvoda megengedi, hogy bevigyék a gyerekek, de a legjobb, ha ezeket csak alváshoz hoznák be a csoport szobába. Napközben maradjon ez az öltözőben, óvodai zsákban.