Játékötletek

Mondókák: Altatók, Ébresztők!

Hoztam nektek néhány altató mondókát/dalt és ébresztgető mondókát. Fogadjátok szeretettel:

Mondókák: Etetők!

Az óvodás korosztályban, és a kisebbeknél is előfordul, hogy nem a legnépszerűbb dolgok közé tartozik az étel. Egy kicsit dobjuk fel az étkezéseket ezekkel a mondókákkal!
Összegyűjtöttem néhány mondókát ami az evésről szól, vagy az evéssel kapcsolatos!
Fogadjátok sok szeretettel!

Hangutánzó szavak II.

Az állatos hangutánzó szavak után hoztam nektek néhány hangutánzó szót, amiket használunk a gyerekekkel!

Hangutánzó szavak! I.

Összegyűjtöttem az általam ismert és használt leggyakoribb állati hangutánzó szavakat.
 

Játék az étellel!

Ügyességi és vicces játékok óvodásoknak!
Tudom, tudom, az étel nem játék! Ugyanakkor a legegyszerűbb eszközökkel, jelen esetben tésztával, gabonapehellyel, száraz rizzsel és tejszínhabbal rendkívül jól fejleszthető a finommotoriak, szem-kéz koordináció valamint a csipeszfogás az összegyűjtött játékokkal. 

Játék labdával!

A labda és a labdával való játék már egészen kis korban megjelenik a gyerekek életében. Azonban fontos, hogy az óvodában tudatosan használjuk ezt az eszköz a gyermekek képességeinek fejlesztésében.

Összegyűjtöttem 3-3 labdajátékot, amelyeket könnyedén lehet alkalmazni az óvodában! 

Karikás játékok óvodás gyerekeknek!

Az óvodapedagógusok gyakran használnak a mozgás tevékenységhez színes karikákat. Sőt, nem csak a pedagógusoknak nagyon jó eszköz, hanem a családok számára is. Hoztam nektek néhány olyan mozgásos játékötletet, amelyekhez szükségesek a karikák.

5 + 2 Anyanyelvi játék - Szókincsbővítés játékosan!

A mindennapok során nagyon fontos az óvodás korú gyerekek anyanyelvi fejlesztése. Ehhez szorosan kapcsolódik a szókincsbővítés. Leginkább a nagycsoportos korosztálynak javaslom a gyakorlatokat, azonban az ellentétpárokat lehet már középsős gyerekekkel is játszani!

II. RÉSZ: 10 mozgásos játék középsős gyerekeknek!

A középső csoportos gyerekeknek összegyűjtöttem plusz10 játékot, amellyel tartalmasabbá tehetjük a tornafoglalkozást. Az előző cikkemet kiegészítve összeírtam még 10 játékot, amelyek bárki számára elérhetőek és végrehajthatóak. 
Íme a II. RÉSZ: PLUSZ 10 mozgásos játék középső csoportos gyerekeknek.

Beszédészlelés fejlesztése - Játékajánló

Az óvodások részképességének fejlesztése legalább olyan fontos mint a testi szükségleteik kielégítése.

10 +1 Mozgásos játék nagycsoportos gyerekeknek!

A kis-és középső csoportos gyerekeknek összegyűjtöttem a játékokat, akkor a nagycsoportos gyerekek se maradjanak ki! Nagycsoportban fontos számomra, hogy mindenképp gondolkodjanak a gyerekek a mozgásos játékok közben, hiszen a mozgás és a gondolkodás közben alakulnak kis a azok az ideg-összekapcsolódások amik a későbbi logikus gondolkodást vagy csak önmagában a gondolkodást segítik.
Íme 10 +1 mozgásos játék a nagycsoportos gyerekeknek!

10 mozgásos játék középsős gyerekeknek!

Az előző cikkem folytatásaként a középsős csoportos gyerekeknek is összegyűjtöttem 10 játékokat. Vannak közöttük olyanok, amik már ismerősek lehetnek számotokra, csak egy kicsit bonyolítottam rajta. Íme a 10 mozgásos játékom középső csoportos gyerekeknek.
 

1 2